Súlyos vereség hazai környezetben, Szigetvári Vasas - FTC 0-14 (0-3)

SZVSC - FTC

Többen felkapták a fejüket a nagy különbségű vereség hallatán ám a mindenképpen megállapítható: jelen pillanatban ennyi a két csapat közti különbség. Bármilyen pontban is vizsgáljuk meg a két csapat hátterét a különbség egetverő, egyetlen hasonlóság csak a pályára küldött játékosok létszámában rejlett.

 

Ha megvizsgáljuk a bajnokságban nevező csapatok neveit már abból kikövetkeztethető, hogy gyakorlatilag csakis nagyobb lélekszámú, fontos csomópontokban helyezkedő, több iskolával, főiskolákkal rendelkező települések engedhetik meg a női labdarúgást, ahol bőven van merítési lehetőség. Egyesületünk székhelyének fekvése kedvezőtlen, gazdaságilag és infrastrukturálisan hátrányos régió, jelentős az elvándorlás és a munkanélküliség. Játékosain amatőrök és diákok, akik sokszor a munka mellett (sem tudnak) járnak a foglalkozásokra. Van olyan is, aki több mint 55 kilométerről jár hatalmas áldozatot vállalva. A tömegközlekedés sem segíti elő a korszerű munkavégzést, az utolsó buszok fél hét után mennek el, lehetőséget sem hagyva a munkavégzők és a tanulmányt folytatók egyidejű edzésére. Nincs válogatás, itt az alacsony létszám miatt gyakorlatilag mindenki, aki él és mozog játéklehetőséghez juthat függetlenül előképzettségéhez. Az utánpótlás terén az egyesület részéről maximális támogatást élveznek edzőink, mégis létszámhiánnyal küszködnek. Számtalan a fiatalok toborzása céljából létrehozott program bukott el egyszerűen azért, mert nem akarnak labdát rúgni vagy más nőies sportok felé orientálódnak (tánc, úszás, kosárlabda). Ebben a nehéz anyagi helyzetben a sportszeretet miatt vállaltuk az indulást, a csapatok kevés száma és a kevés közötti hatalmas különbségek ilyen eredményeket szülnek. Véleményünk szerint ezért egyik egyesület sem hibáztatható, szakmai és anyagi szempontból viszont a találkozó értelmetlen. Laikusok természetesen a női labdarúgás szempontjából kritizálják működésünket alacsonyabb (megyei osztályba sorolva), amit magunk is megtennénk, viszont jelen pillanatban a megyében csupán mindösszesen 2 női csapat van, azzal pedig nehéz bajnokságot indítani. Azt hiszem az egyesület működéséért és fennmaradásáért vezetőink sem dolgoznak kevesebbet, mint más egyesületek vezetői, mindezt bérmentve mindenféle anyagi támogatás nélkül. 

 

Rack Róbert: A mérkőzés a vártnak megfelelően zajlott, a magasabb játékerőt képviselő ellenfél a kapu elég szegezte csapatunkat és tetszőlegesen érte el góljait. A mezőnyben rengeteget hibáztunk, a gyors letámadásban minduntalan labdát veszítettünk. A technikai hiányosságaink ezen a mérkőzésen nagyon kiütköztek, ennek megléte esetén faraghattunk volna pár gólt a hátrányból. A meccs második félidejére demoralizálódott a csapatunk, sajnos a rendszerünk szétesett, amit néhány bekiabálás tovább fokozott. Összességében ilyen arányban is megérdemelt vendéggyőzelem született.

 

Nehéz ilyenkor optimista folytatásban reménykedni, talpra kell állnunk! A sikertelenség ellenére is bízom a játékosaimban, a következő mérkőzésen Nagykanizsa ellen mindent meg fogunk tenni a siker érdekében. Feladatunkat könnyítheti, hogy ellenfelünktől két kezdőjátékost is kiállítottak. 

 


Vissza az előző oldalra

Előző mérkőzés
Bajnoki mérkőzés
2014. április 13., 15:00
Következő mérkőzés
Bajnoki mérkőzés
2014. április 13., 15:00

Szigetvári Vasas SC 

Tel: +36-70-360-8822

email: szigetvarivasas@freemail.hu