Hosszú hétvégén vannak túl csapataink. Míg felnőtt csapatunk a Hegyvidék vendége volt, utánpótlás csapatunk az őszi második fordulót játszotta Pécsett.
A IX. Kerületben vendégeskedett csapatunk. Nemcsak a hosszú út, hanem a tavaly még NBI-es ellenfelünk is nagy kihívást tartogatott. A mérkőzés gyakorlatilag egész végig hazai irányítás alatt volt, amit a labdabirtoklás magas aránya (90-10%) is alátámasztott. Másodpercekig volt csak nálunk a labda mégis sikerült a 23-ik percig tartani magunkat, akkor érett góllá a nyomasztó haza fölény. A gólok futószallagon követték egymást, a hazai csapat tetszőlegesen érte el góljait. Az utolsó találat a második félidő 27-ik percében volt, a véghajrát sikerült újra kapott gól nélkül megúszni.
Hegyvidék - SZVSC 11 - 0 ( 5 - 0 )
Rack Róbert: "A kapusposzt kivételével minden csapatrészben alulmaradtunk. Sajnálom a lányokat, kik nem olyan rég még a "kertek alatt" játszottak nem voltak egy súlycsoportban ellenfelünkkel."
Csapatunk az ötödik forduló után még pont nélkül áll a tabellán.

Még a felnőttek szombaton szenvedtek, utánpótlás csapatunk vasárnap helyt állt a pécsi rendezésű második fordulóban és ideiglenesen a középdöntőt jelentő második helyen áll. Külön érdekesség, hogy Józsa Renáta védőként mesterhármas találatot ért el a PVSK ellni mérkőzésen.
eredmények:
Tolna Mözs - SZVSC 1 - 1 ( G: Viljovácz T. )
SZVSC - PVSK 7 - 0 ( G: Józsa Renáta, Timaru Tereza 3-3, Viljovácz T )
Székelyhidi SE - SZVSC 0 - 0
Az állás:
1.Székelyhidi SE 17 pont
2. SZVSC 9 pont
3. Tolna-Mözs 8 pont
4. PVSK 0 pont