Kevésbé rendhagyó félévértékelés.

Rack Róbert

Kevésbé rendhagyó módon az utolsó mérkőzés előtt kerítünk sort a félévi értékelésre. Bodó Miklós a ZMSE megye I. osztályú játékosa személyében egy sportriporter (ez irányú végzettséggel) szemével láthatunk bele kicsit a színfalak mögé. Adjuk is át neki a szót:

 

 

 

Bodó Miklós

„Jóval az első osztályú csapat tréninge előtt érkeztem, figyelemmel kísértem a női csapat edzését. A vezetőedzőt ismertem már régóta, U19 korosztályban a keze alatt dolgoztam. Energetikus, labdarúgást szerető embernek ismertem meg. Az edzés végén a ZMSE irodájába invitálom. Ebben a néhány négyzetméteres kis helységben beszélgetünk. Az ajtó mellett szekrény, rajta az egyesület kupái, díjai. A falon pár csapatzászló, a jobb sarokban hűtő duruzsol. Puha bőrfotelben foglalok helyet, velem szemben egyszerű széken Rack Róbert ül. Mosolyog. Vágjunk is a közepébe:

 

 

„Tavaly ősszel említetted, hogy ezen túl csak a női labdarúgással foglalkozol. Valóban így van, vagy ez még változhat?”

 

Újabb mosoly.

 

„Ez így van. A férfiaknak rengeteg képviselőjük van, akik szívvel-lélekkel végzik a dolgukat, én a másik oldalt preferálom, harcolok értük. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem segítek, ha tudok. Egyesületen belül a strandfoci csapatnál és hobbiszinten fenntartok még egy kispályás, 5+1-es csapatot, melyben magam is játszom.”

 

„Nem sok ez egy kicsit? Egyesületet irányítani, szervezni, edzéseket vezetni, koordinálni az utánpótlást és közben több különböző helyen játszani?”

 

„Nem, nekem ez a hobbim. Gyermekkorom óta a labdarúgás a szenvedélyem, ezt édesapám ültette belém. Ha nem játszom a működtetésben is nagy kihívást látok. Nem hiába még a többiek leginkább „fifáztak” a gépen engem leginkább csak a látványtalan football manager programok érdekeltek, – hatalmas mosoly – nekem mindig kell egy csapat. Kicsiben kezdtem, már általános iskolában is ezzel foglalkoztam. Aztán ahová kerültem ez mindig folytatódott, hosszú történet…

 

„Folytassuk a jelenlegi csapattal. Milyen céllal indultatok neki a bajnokságnak, hogyan sikerült ezt megvalósítani… ha sikerült egyáltalán? Mik voltak a tapasztalataid?”

 

„Azzal a nem titkolt szándékkal vágtunk bele az elején, hogy legalább 5 pontot szerzünk és elmozdulunk az utolsó helyről. Ez sikerült, majdnem a dupláját szereztünk és a középmezőnyhöz – ha az alsó feléhez is – de sikerült felzárkóznunk. 16 fős kerettel kezdtünk, ami az utolsó meccsre 11 főre olvadt. Nézd – mutatja a egyszerű, kockás füzetét – csak húzom át a neveket. Gyakorlatilag az első forduló óta már kettővel kevesebben voltunk, amit súlyos sérülés és tanulmányi okok miatti távolmaradások tovább rontottak. A csapattal kapcsolatosan mindkét, pozitív és negatív oldalt is megtapasztaltam. Leginkább az akaratot, az elszántságot hiányolom, a játékosaim nagyon gyorsan megtörnek. Van egy meghatározó mag, olyan fogaskerékszerűen. Ha valaki hiányzik, nem lép pályára akkor általában az esélyeink jelentősen csökkentek. A nyári felkészülés nem sikerült, terveinket csak részben tudtuk végrehajtani. Ez rá is nyomta az első három meccsünkre a bélyegét sajnos.

 

„Háromszor nyertetek és két súlyos volt vereség is becsúszott…”

 

„… igen. Ezeken a vesztes mérkőzéseken egy sokkal magasabb technikai és háttérszintet képviselő csapatok ellen játszottunk, nem lehettünk méltó ellenfeleik. Az viszont bánt, hogy ezen a mérkőzéseken többségében lélektelenül játszottunk. A néhai számomra is nagy tiszteletnek örvendő Simon Tibi legendás idézete ugrik ilyenkor mindig a fejembe: „Lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha. Van úgy, hogy az embernek rossz napja van és a pályán semmi sem sikerül. Nem számít a lényeg az, hogy lássák az emberek, hogy megszakadsz a klubbért és minden meg van bocsájtva.” Én ezt hiányoltam leginkább a játékosaimból, és ennek hiányát nehezen tudom elfogadni. Bármit tudok adni a játékosaimnak, hitet, játékrendszeri utasítást, egyéni dolgokat, de akaratot senkinek sem. Az belülről fakad.

A győztes mérkőzéseken viszont néhány ember kiemelkedő akarata miatt sikerült megszerezni a három pontot. Soha nem sziporkáztunk, hanem ott abban a pillanatban, amikor kellett valaki beletette a szívét, lelkét és hozzátette azt a pluszt, ami kellett a győzelemhez. Sem technikailag nem emelkedtünk a legyőzött ellenfeleink fölé – ezt bizonyítják a csupán egy gólos győzelmek -, de a tavalyi önmagunkhoz képest sikerült előrelépnünk. Ennyi és nem több.

 

„A létszámhiányra is hivatkoztál, nem gondolkodnál esetleg a futsalban?”

 

„Nem. Ahogy említettem a játékosok technikai képzettsége nem áll azon a szinten, ami egy eredményes futsal játékot lehetővé tenné, másrészt nincs a rendelkezésünkre álló hely sem, ahol erre fel tudnánk készülni. Infrastruktúrában (is) hatalmas különbségek vannak az ország különböző régióiban, és magad is láthatod: mi sajnos az alját testesítjük meg. Egyetlen pályával rendelkezünk, és sokszor van olyan, hogy ezt edzésidőben egyszerre három csapat használja…

 

„Milyen céljaid vannak a folytatásban, tavaszra?”

 

„ Az ősszel sikerült egy kicsit előrébb lépnünk, ezt az utat szeretném folytatni. Mindenekelőtt bizonyos feltételeknek teljesülnie kell. Legalább 6 játékost kell igazolnom a stabil munkavégzés és az eredményesség fenntartására, akik természetesen rendelkeznek valamilyen szintű alapképzéssel. Én csak az elvégzett munkában hiszek, csak az vezethet előre. A heti edzésmunka után képet lehet kapni a hétvégi mérkőzésről és elhiheted, nyár óta egyszer sem ültem le nyugodtan a bajnoki mérkőzésen a kispadra. Kemény és hosszú felkészülést ígérek annak, aki a mi csapatunkat választja. Mindezt természetesen még egy dolog mozgatja, a pénz. A tervek attól függően változnak mennyit sikerül begyűjteni. A női labdarúgásra nagyon kevesen áldoznak, egyetlen lehetőségként szinte csak a TAO marad.

(TAO -nak hívják a társasági adót. Egy kormányrendelet szerint annak 70%-át fel lehet ajánlani egy sportegyesületnek egy előre meghatározott és elfogadott szerződés szerint.)

 

„Apropó TAO. Mi a véleményed az egészről?”

 

  „Nagyon jó ötletnek tartom, sok egyesület számára ez jelenti az életben maradást. Ha ezt megszünteti a kormány, akkor a labdarúgó csapatok jelentős számban meg fognak szűnni, mert, ahogy említettem a gazdasági tényezők miatt máshonnan segítség kevésbé várható. Az összeszedése kapcsolatok nélkül rendkívül nehéz feladat (minden egyesületnek önállóan kell tárgyalnia nyereséges cégekkel és összekalapoznia – B.M.), és sokszor reménytelen. Igazságosabb az lenne, ha központilag szednék össze az összegeket és a Labdarúgó Szövetség osztaná szét a pályázatok eredményeinek függvényében.”

 

„Ez is plusz feladat neked, hisz ha jól tudom, gyakorlatilag az egész egyesületet te irányítod egyedül...”

 

„Igen minden feladat engem „terhel”, de említettem már, hogy ez a hobbim. Egyébként az évek alatt sikerült egy olyan szintre emelnem, ami miatt bekerült a helyi köztudatba és egyre több ember hajlandó és akar segíteni. Több olyan ember is fel tudnék sorolni, aki részt vállal az egyesület működésében. Talán majd egyszer valakinek álma is lesz, hogy idekerüljön… (mosoly).

Egyébként legnagyobb és legfontosabb feladatnak tartom az egyesületen belül utánpótlás nevelést. Ez hatalmasabb kihívás, mint a felnőtt csapat irányítása és itt az elmúlt időszakban hatalmas kudarcok értek. Megfelelő UP (utánpótlás röviden B.M.) nélkül semmit sem ér az egész munka. Ezért mindenképpen ezt nevezném az első számú egyesületi célnak. Az utánpótlás kudarca a mi kudarcunk is egyben.

 

„Szervezőként vagy edzőként tartod magad sikeresebbnek?”

 

„Összetett a kérdés, nem is lehet összehasonlítani a kettőt. Az előbbi nem tartozik a sikerszériához, ha valami simán és gördülékenyen megy, zajlik le, akkor megtetted a feladatod. Edzőként mit jelent a siker? A mai világban csak az eredmény alapján ítélik meg az edzőket nem a munkavégzés után, tehát kijelenthető, hogy nem vagyok sikeres. Viszont a régi vágású emberek közé sorolom magam, azaz első a tisztesség, az utolsó vérig harcolok a csapatomért. Amit ígértem eddig mindig betartottam, de sokszor ezt nem kapom vissza. Előbb fognak a játékosok cserbenhagyni, mint én őket. Nem én vagyok a legjobb, de mindig tanulok és alkalmazom, amit csak lehet.”

 

„Végezetül: mit tapasztalsz a jelenlegi magyar női labdarúgásban? Szerinted milyen irányban halad?”

 

„Mindig is nagy érdeklődéssel szemléltem a női labdarúgást, az utóbbi fél évben nagyon sok helyen megfordultam. Láttam nagypályás, futsal, strandfoci mérkőzést, néztem edzést, olvastam tanulmányokat, hozzászólásokat. Általában utam során kedvenc elvem szerint „csukott szájjal, de nyitott füllel” haladtam előre, azt hiszem elég jól sikerült felmérnem a kialakult helyzetet. Ezek szerint eredményes munkának, edzőnek azt tartják, aki valóban a tabella elejére hozza a csapatát. A többi csapatot a médián keresztül (is) néha alaptalanul kritizálják. A magyar női labdarúgást legtöbben csak a válogatott eredményein keresztül látják, pedig az csak egy tükör, egy figyelmeztetés arról, hogy valami kevésbé úgy működik, mint előtte. A labdarúgás színvonala nagyon csökken (ez a férfi labdarúgásra is vonatkozik), kevés a játékos és a csapat, aki pedig az elején van az nem egy látványos fejlődés eredménye, hanem mert sikerült stagnálnia a színvonalesést.  Nem népszerű ezt a sport a fiatalok körében. Hatalmas infrastruktúra különbségek vannak a fővárosi és a vidéki csapatok között, sokan el sem tudják képzelni, hogy gazdasági okok miatt nem lehet még tagdíjat sem szedni. A privát médiák kritikája szűklátókörűségre utal, úgy írnak véleményt, hogy egyáltalán nem látnak be teljes körűen a dolgok háta mögé. Az MLSZ a szabályaiban, reformjaiban csupán a nyugati adoptációban gondolkodik, de az egyszerűen nem alkalmazható a magyar csapatokra. Új előírások szerint több női korosztályt kell majd az NB1-es férfi csapatoknak fenn tartaniuk, de ez szerintem nem életképes és elvetélt ötletként valamelyik fiók alján végzi majd.”

 

„Mi lehet a megoldás?”

 

Ha a rendszerhez nem tudnak alkalmazkodni a csapatok, akkor meg kell fordítani, a rendszernek kellene alkalmazkodnia a csapatokhoz! Az én véleményem az, hogy minél előbb központosítani kell. Meg kell rajzolni Magyarország női térképét, teljes körűen ismerni kell az amatőr, hobbi kispályás és nagypályás csapatok számát, helyzetét. Meg kell hallgatni a segítőkész csapatvezetők és a laikusok véleményét. Segíteni kell új csapatok születését, és minden csapatot be kell vonni MLSZ bajnokságba. Több csapattal több osztályban csökkenek a csapatok közti különbségek és növelhető a létszám. A legalsó osztályban az edzés nélküli, hétvégi csapatok szerepelnének, így bármikor indulhat egy teljesen új csapat, az osztályban nem fogják mindig „laposra” verni. A fiatal tehetségeknek is nagyobb lehetőségük akad, ha valahol egy kisebb településen kezdenek a felemelkedésre. A média lehetőségét és ki kell használni, szükség lenne egy profi honlapra, ahol mindenki mindent megtalálhat, ami a magyar női labdarúgással kapcsolatos.

 

„Köszönöm és sok sikert a további munkához!”

Készítette: Bodó Miklós, 2012.


Vissza az előző oldalra

Előző mérkőzés
Bajnoki mérkőzés
2014. április 13., 15:00
Következő mérkőzés
Bajnoki mérkőzés
2014. április 13., 15:00

Szigetvári Vasas SC 

Tel: +36-70-360-8822

email: szigetvarivasas@freemail.hu