Az előzetes várakozásokkal ellentétben mind a felnőtt mind az utánpótlás csapat várakozás alul szerepelt.
A felnőtt csapatunk hazai környezetben 6-0 arányú vereséget szenvedett a Nagykanizsa csapatától. Az eredmény nem tükrőzi hűen a két csapat közti különbséget, még a hazai csapat minden lehetőségét elpuskázta az ellenfél gyakorlatilag a helyzete nagy részét kihasználta. Pedig a mérkőzés remekül kezdődött, előbb Tóth V., majd Halász E. is a kapusra vezethette a labdát ám mindeketten hibáztak. Aztán ahogy lenni szokott egy rossz kapuskirúgást követően megszerezte vezetést a Nagykanizsa. A gól után jelentősen visszaesett a teljesítményünk, amit egy újabb dupla hiba végérvényesen meg is pecsételt. Kettő nulla után pedig már csak a végeredmény volt kérdéses. A hazai csapat a végére fejben szétesett amit mit sem példáz jobban, hogy Angyal révén büntetőrúgást hibázott. A végeredmény a 86 és a 90-ik percben alakult ki.
Utánpótlás csapatunk nem titkolt szándékkal a csoport megnyerését tűzte ki célul, ezzel szemben a megszerezhető 9 pontból csak 4-et sikerült begyűjteni. Sőt nem csak az eredmény hanem a játék képe sem tükrözte az elvárhatót, sokat kell még javulni.
SZVSC U15 - Tolna 2-2 (2-1) (itt 2-0 -ás vezetés után sem sikerült megtartani az eredményt).
SZVSC U15 - PVSK 17-0 (5-0) (az ellenfél a 7+1 helyett csupán 4+1 -ben szerepelt).
SZVSC U15 - PMFC 0-1 (fájó vereség a meccs hajrájában bekapott góllal).