Első csapat játékosai

Poszt: kapusok

  • Badari Zsófia
    Badari Zsófia
    1994. december 22
    2009

Poszt: védők

  • Angyal Adrienn
    Angyal Adrienn
    1987. november 26
    9
    SZVSC, PVSK
    2007

     

     

    Adrienn az SZVSC alapító tagjai közé tartozik és ennek megfelelően a legelső igazolt játékosa. Kitartása az egyesület mellett töretlen és példaértékű. A grundon került kapcsolatba először a labdarúgással, fiúk közt nevelkedett. Az összes SZVSC mérkőzésen a kezdetektől a jelenig részt vett. Az alakuló utánpótláscsapatban már nem tudott pályára lépni, a felnőtt korosztályban kényszerűlt a nagypályás megmérettetésre. A csapat egy éves szünetelésében a PVSK színeiben szerepel, majd 2011 nyarától "hazatért". 

  • Balog Adrienn
    1995. július 23
    3
    Saját nevelés
    2010
  • Gere Mónika
    Gere Mónika
    1993. szeptember 3
    6
    PVSK
    2011

     

     

    A nagydobszai általános iskolában ismerkedett meg a labdarúgással, lány csapatban szerepelt a házi bajnokságban egészen 2008-ig. A pécsi Radnótiban folytatta tanulmányait ahol is már az iskola női csapatában szerepelt. Innen került be a PVSK egy edzésére, majd nem sokat váratott magára a leigazolás. A PVSK U17 csapatában több mérkőzést játszott. Egy sérülés miatt hosszabb ideig kényszerpályára került. 2011 nyarán az SZVSC keretében tért vissza a játékba.

  • Lengyel Mirella
    Lengyel Mirella
    1993. január 28
    5
    Saját nevelés.
    2007

     

     

    A szigetvári Istvánffy Miklós általános iskolából 2007-ben jelentkezett többedmagával. A labdarúgás mellett versenytáncol. Két szezont töltött a korosztályos U15 csapatban, majd a felnőtt csapat elindulásakor egyik meghatározó tagja. A csapat szünetelése miatt egy szezont kihagyva 2011 nyarától újra aktív.

Poszt: középpályások

  • Csapó Erzsébet
    Csapó Erzsébet
    2011
  • Halász Evelin
    Halász Evelin
    PVSK
    2011
  • Kárpáti Adrienn
    Kárpáti Adrienn
    1989. november 10
    22
    2007
  • Mikó Kata
    Mikó Kata
    31
  • Timaru Tereza
    Timaru Mustatea Tereza
    1996. március 23
    19
    Saját nevelés.
    2010

     

     

    Romániában látta meg a napvilágot. 12 éves korában kezdett el játszani, a ground nevelte. Az SZVSC iskola foci programának keretében a szentlászlói általános iskola csapatát erősítette. Innen került az egyesület U15 csapatába. 15 évesen a felnőtt csapat keretéhez került.

  • Viljovácz Tünde
    Saját nevelés.
    2009

Poszt: csatárok

  • Antal Edit
    Antal Edit
    17
    PMFC U17
  • Tóth Vivien
    Tóth Vivien
    1995. november 10
    21
    Saját nevelés.
    2011

     

     

    A szentlászlói általános iskolában alsós osztályában kezdte el a játékot. Az iskolabajnokságban folytatta, majd a huga után az SZVSC U15 csapatához került. 15 életévét betöltve a felnőtt csapat keretéhez csatlakozott.

Előző mérkőzés
Bajnoki mérkőzés
2011. október 29., 15:00
Következő mérkőzés
Bajnoki mérkőzés
2011. november 5., 13:00

Szigetvári Vasas SC 

Tel: +36-70-360-8822

email: szigetvarivasas@freemail.hu